Kezdőlap » Szolgáltatásaink » Pszichológia » Baranya István

Baranya István

pszichológus

 

Diplomáitmat a Pécsi Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Semmelweis Egyetemen (TF) szereztem. Ezek mellett testnevelő tanár, szakedző és UEFA ’B’, ’A’ és ’Pro’ diplomával és szakvizsgával is rendelkezem. 2003-ban a  pszichológiai, pedagógiai ismereteimet  – konzorciumvezetőként – Párizsban az Institut de Formátion des Maiters Pedagógiai Egyetemen  fejlesztettem.

Jelentős időt töltöttem el a sportban. Kezdetben játékosként, majd  válogatottaknál, akadémiákon, élvonalbeli csapatoknál – hazai és nemzetközi -  gyakorlati edzői, sportvezetői és sportpszichológiai tapasztalatokat szereztem.

1999-2002 között az MLSZ Korosztályos Válogatott edzője, 2004-2006-ig az MLSZ Bozsik Iskolai Program programigazgatója, 2005-2007 között az MLSZ Szakmai és Felnőttképzési Intézet igazgatója, 2009-2011-ben a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia sportigazgatója voltam. 2011-2017-ig az MLSZ Edzőképző Központ pszichológusaként, 2017-2019 között a váci VLSE sportigazgató-pszichológusaként tevékenykedtem.

Meglévő végzettségeim és pszichológusi munkám mellett megszereztem az onkopszochológia és integratív  hipnoterapeuta végzettséget is.

 

Kiemelt szakterületeim

1.         Sportpszichológia: sportválasztás gyermekkorban, mentális készségek fejlesztése immaginációs módszerrel, teljesítményszorongás kezelése, relaxációs és energetizációs módszerek.

2.         OCD (obszesszív-kompulzív betegség):  kényszerbetegség  terápiás kezelése, ingerexpozíciós és  válasz-prevenciós módszerrel.

3.         Onkopszichológia:  a rákbetegséggel diagnosztizált egyént számos krízis, sokk éri. Ekkor  az alábbi  területeken tud segítséget nyújtani a pszichológus:

  • amikor szembesül a diagnózissal, sokkhatás enyhítése,
  • az onkológiai kezelések alatt lélektani kísérés, a remény megtartása, gyógyulási esélyek pszichés javítása,
  • család, barátok, környezete támogató, vagy esetleg elutasító szerepe egyéni megélése a betegségnek (állandó gondolatok, remény, kétkedés, pesszimizmus, optimizmus)
  • a betegség lefolyása, életesélyek tanácsadás,
  • a betegség és az életminőség összeegyeztetése, átértékelése,
  • immunerősítés katathym imaginatív pszichoterápiával.

4.         Evés, táplálkozás és testképzavarok:

  • anorexia nervosa, bulimia, nervosa, falászavar,
  • izomdiszmorfia, orthorexia nervosa
  • gyermekkori obesitas

5.         Egyéb szakterületek, módszerek: depressziókezelés, stressz, gyermek tanulási-és magatartászavarok, párkapcsolati elakadások.

Kutatási területei:

  • Sportolók intrinzik (belső) és extrinzik (külső) motiválási lehetőségei
  • Kreativitás szerepe a sportteljesítményben

 

Kitüntetései, elismerései:

  • 2014 – MLSZ év instruktora
  • 2016 – Európai labdarúgó Szövetség (UEFA) kitüntető oklevél – Zánka Bozsik Program Fogyatékosok Országos Labdarúgó Tábor vezetéséért
  • 2017  -  Európai labdarúgó Szövetség (UEFA) kitüntető oklevél – Zánka Bozsik Program Országos Labdarúgó Tábor vezetéséért

 

Nyelvtudás, nyelvvizsgák:

                        - orosz

                        - angol (szaknyelvi vizsga)

 

Két  gyermekem és két unokám van, szabadidőmet szívesen töltöm családommal. Ma is aktívan sportolok, elsősorban a labdarúgás, tenisz, úszás, terepfutás területén

 
 

Nyitvatartás

Hétfő: 8.00 - 20.00
Kedd: 7.30 - 20.00
Szerda: 7.30 - 20.00
Csütörtök: 7.30 - 20.00
Péntek: 7.30 - 18.00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva

Telefon: 36 20 396 8855